Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület

Szakasz

"Isten az első napon megteremté a Székelyföldet. Körülnézett, s látván, hogy az milyen szép és jó, kedvet kapott hozzá, s megteremtette mellé a világot is..."

Abod

 

           A marosszéki Abodba látogattak a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület alapító tagjai, ahol a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vásárhelyi tagszervezete, a Magyar Polgári Párt Maros megyei elnöke és több jeles tagja, köztük Csíki Sándor nyárádszeredai önkormányzati képviselő, a Székely Nemzeti Tanács több tanácsosa és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség abodi elnöke társaságában fogadták Vona Gábort, a Jobbik pártelnökét és magyar parlamenti képviselőjét egy családias hangulatú rendezvényen, amelyet az abodi önkormányzat az abodi közbirtokossággal együttműködve szervezett meg.

 

Kep Kep Kep

 

Kep Kep Kep

Ugrás az oldal tetejére

Pityókafesztivál

 

           A Csíkszeredai Városnapok keretében a központi parkban tizedik alkalommal került sor a Pityókafesztiválra szombaton, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal által működtetett Csík-Info turisztikai információs iroda szervezésében. A Pityókafesztiválon a Székely Gárda Egyesület két tagja, valamint szimpatizánsok is részt vettek, Székely Gárda csapatnév alatt. A csapat gulyását számos vendég, köztünk egy, a szintén a függetlenség útját járó Katalóniából származó hölgy is megkóstolta.

 

Kep Kep Kep Kep Kep

 

Kep Kep Kep Kep Kep

 

Kep Kep Kep Kep Kep

 

Ugrás az oldal tetejére

Fellebbezés

 

           Megfellebbezte a csíkszeredai bíróságon a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület (SzékelyGárda) a bíróság azon döntését, melyben elutasítja az egyesület bejegyzését az Egyesületek és Alapítványok Jegyzékébe.
           Elutasításában a bíróság arra hivatkozott, hogy 2000 évi 26.sz. kormányrendelet 7. cikk 3. bekezdés valamint a 7. cikk 3. bekezdés 1. megjegyzés értelmében egyesületek nevében tilos többek között a "gardă" fogalmat vagy ennek származékát használni. Elismeri ugyan, hogy az egyesület neve, és így a névben szereplő "gárda" fogalom is magyar nyelven van, de úgy dönt, hogy mégis fennáll az összetéveszthetőség lehetősége.

 

KepKep

 

KepKepKep Kep Kep

 

Ugrás az oldal tetejére

Diszkrimináció

 

           A Székely Gárda Egyesület kifejezésre szeretné juttatni határozott tiltakozását, ami a romániai Hargita Megyei Törvényszék mellett működő Ügyészség 2010 július 29-én kelt határozatát illeti, amelyben az ügyészség a bűnügyi eljárás megkezdését tudatja az egyesület két alapító tagja, és egy harmadik magánszemély ellen. Véleményünk, hogy teljes egészében jogtalan, hátrányosan megkülönböztető és tűrhetetlen ez a fajta, a kommunista időket idéző kirakatper irányába mutató megfélemlítési eljárás.

           Le szeretnénk szögezni, hogy a jelenleg Romániában hatályos Büntető Törvénykönyv 317. pont alapján 6 hónaptól 3 évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő hátrányos megkülönböztetésre való felbújtás bűntettével való vád teljes mértékben nélkülözi a törvényes alapot.

A vádirat szerint 2010 ápr. 6-án a Magyar Gárda Mozalom Wass Albert Zászlóalj Székely Szakasza előre bejelentett és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala által a 4328/s/2010 számú átirattal engedélyezett figyelemfelkeltő akciót tartott, amelyben három tag, Csibi Barna, Szőcs Tibor és Puskás András miklós vettek részt. Ők egy fából készült pannót helyeztek a csíkszeredai Nagyrét utca 16. szám mellé, amelyre a következő szöveget tartalmazó plakátot ragasztották: “Szégyelld magad, már megint zsidónál vásároltál!”, valamint fényképezkedtek az illető plakát mellett.

           Meggyőződésünk, hogy a Románia alkotmányában és a nemzetközi jogrendben is szentesített véleménynyilvánítási szabadság-jogunkba nemcsak a pozitív, hanem a negatív véleményünk kinyilvánításának joga is beletartozik, nemcsak a tapsolás, hanem a pfújolás joga is alapvető emberi jog.

           Figyelembe véve Shimon Peres izraeli államfő azon, 2007 okt. 10-én nyilvánosan elhangzott kijelentését, amely szerint “Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, kivívtuk a gazdasági függetlenségünket, s fölvásároljuk Manhattant, Romániát, Lengyelországot és Magyarországot.”, valamint azt, hogy a Kaufland, a Lidl&Scwartz európai üzletlánc anyacége a wikipédia szerint a németországi Schwartz család tulajdonában van, annak a feltételezésünknek adtunk hangot a fent említett figyelemfelkeltő akcióval, hogy a Kaufland székelyföldi terjeszkedésének izraeli vonatkozásai is vannak, feltételezés, amihez, és aminek nyilvános kifejezéséhez a törvényes keretek között alkotmányos jogunk van, még abban az esetben is, ha az nem igaz.

           Ugyanakkor érvényesítettük azt a fogyasztóvédelemből ismert alapvető fogyasztói jogot, amely szerint minden fogyasztót megillet a vásárolni óhajtott termékeket célzó teljes körű informálás, amely optimálissá teszi a vásárlást.

           Jelezni szeretnénk, hogy a bejegyzési dokumentációt a bíróságra már második alkalommal letett, egyszer elutasított Székely Gárda Egyesületnek a bejegyzés pillanatától nyilvános alapító okiratában két alkalommal történik hivatkozás akár nyelvi, etnikumi vagy nemzetiségi hovatartozásra, a magyar és székely kulturális és történelmi örökség védelme és ápolása célkitűzés keretében, így a vádirat második vádpontjaként megfogalmazott, a 2002 évi 31.sz. kormányhatározat 3. pont alapján 3 évtől 15 évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő fasiszta, rasszista és idegengyűlölő szervezet létrehozásának vádját halmozottan hátrányosan megkülönböztetőnek tartjuk, figyelembe véve, hogy olyan, egyértelműen idegengyűlölő megnyilvánulásaikról ismert szervezetek, mint a Noua Dreapta Egyesület vagy a Vatra Românescă Egyesület háborítatlanul bejegyzésre kerültek, és azóta is működnek Romániában.

 

KepKep Kep

 

Ugrás az oldal tetejére

Posványos

 

           Tusványoson, a Tusnádfürdőn szervezett hagyományos, 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban szombat délelőtt Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Traian Băsescu román államfő tartott előadást.

           Az előadáson a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának alelnökei, Benkő Emőke és Borsos Géza, valamint a Gyergyócsomafalvi Székely Tanács alelnöke, Ambrus Árpád is részt vett, az előadók álláspontjával kapcsolatos építő jellegű véleményüknek bannereken adva hangot.

 

Kep Kep KepKep Kep

 

Kep Kep KepKep Kep

 

Ugrás az oldal tetejére

Közlemény

           

           A Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület által a 2010. július 21-én Csíkszeredában rendezett fórum résztvevői szolidaritásukat fejezik ki a katalán néppel, akik több mint egymillióan tüntettek Barcelonaban, önrendelkezést követelve.
           A fórum résztvevői mélységesen elítélik a spanyol Alkotmánybíróság azon döntését, mely szerint csak az „egységes és feloszthatatlan spanyol nemzet” létezik, megtagadva a történelmi Katalónia és a hatmilliós katalán nép jogát az önrendelkezéshez.
           Az 1977 óta hatályba lépett, az ENSZ Közgyűlése által elfogadott önrendelkezési jog minden népet megillet, így a katalán és a székely népet is: „Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket, és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.”
           Ennek értelmében a fórum résztvevői kiálltak a székely nép önrendelkezési joga mellett, megerősítve a Gyergyócsomafalván 2009. február 6-án kiadott  önrendelkezési nyilatkozatot.

          Mindezeket figyelembe véve jogosnak tartják  a katalán testvérnép önrendelkezési jogának érvényesítéséért folytatott küzdelmét, és a továbbiakban is kiállnak a katalán nép jogos követelései mellett.

 

Csikszereda, 2010. július.21

 

          Székely Gárda.

          A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának alelnökei Borsos Géza, Benkő Emőke.
         Krizbai Imre Bardóc-Miklósvárszéki Székely Tanács alelnöke.

 

 

Ugrás az oldal tetejére

Székely kérdés

 

            Megtartotta a barcelonai egymilliós katalán önállósági tüntetéssel rokonszenvező nyilvános fórumát a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, "A nemzetek önrendelkezési jogának helyes értelmezése és törvényes keretei" címmel.
            A fórumot Benkő Emőke és Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának alelnökei, valamint Krizbai Imre, a Bardóc-Miklósvárszéki Székely Tanács alelnöke meghívottak vezették fel, igen egyértelmű tényeket közvetítve. Benkő Emőke leszögezte, hogy olyan idők jönnek, amelyek igenis fel fogják ébreszteni a székely nemzetet, amennyiben ez a nemzet életben akar maradni, Borsos Géza a mindenkori székely kérdést feszegette, rámutatva, hogy ez a probléma dokumentáltan, a magyar államalapítástól a magyar államkereteken belül, a trianoni diktátum életbelépése óta a román államkereteken belül, de mindig jelen volt. Krizbai tiszteletes a nemzetközi konjunktúra olyan jellegű alakulására hívta fel a figyelmet, amely központi szerepet szán a magyar nemzetnek.

            A meghívottak előadása után a fórum résztvevői közvita keretében tárgyaltak, a témához kapcsolódó véleményüknek és elképzeléseiknek adva hangot.

 

Kep Kep KepKep Kep

 

Kep Kep KepKep Kep

 

Kep Kep KepKep Kep

 

Ugrás az oldal tetejére

Utcanévváltoztatás - Leadás

 

            A Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának iktatójában leadott 150 ívet, amely 1914, a "Határozattervezet a csíkszeredai “Mihai Eminescu utca” nevének „Attila utca” névre történő megváltoztatásáról" című állampolgári kezdeményezésű határozattervezet önkormányzati ülésen való előterjesztését támogató aláírást tartalmaz. Az eseményen jelen volt, kérésre, Bíró József, a Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselője, aki magánszemélyként nem támogatta aláírásával a határozattervezetet, valamint a Csíki Hírlap egy munkatársa.

           

  Eminescu utca átnevezés aláírást gyűjtő személyek.

 

  Az aláírásokat gyűjtötték:

 

1. Béres Zsolt: 27
2. Czikó Éva: 5
3. Csibi Barna: 975
4. Csiszer Lóránt: 86
5. Deáky Zsombor: 21
6. Fazakas Levente: 25
7. Gáll Arnold: 25
8. Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Csíkszereda: 10
9. Juhász Edit: 139
10. Kelemen Judit: 28
11. Keresztes Nándor: 5
12. Kosztandi Ferencz Csaba: 12
13. Nagy Gábor: 52
14. Puskás András Miklós: 294
15. Szatmáry Zoltán: 14
16. Szente Tamás: 14
17. Székely Gabriella: 7
18. Szőcs Tibor: 73
19. Tőke Andrea: 28
20. Mások: 49

Kep

 

Kep

 

Kep

 

 

 

Ugrás az oldal tetejére

 

Indián szabadságharc és gerillataktika

        

            Megtartotta előadását a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület a Little Big Horn-i ütközetről. Az előadás keretében a csata eseményei valamint a küzdő felek vezetői lettek vázlatosan bemutatva, levetítésre kerültek a Little Bighorn Nemzeti Emlékműnél készült fotók, és említést nyert a sziú nemzet jelenkori küzdelme a szabadságért, a Russel Means nevével fémjelzett függetlenségi mozgalom és az Egyesült Államoktól függetlenségét egyoldalúan kikiáltott és el nem ismert Lakota Köztársaság is.

 

Kep Kep KepKep Kep

 

Kep Kep

 

Ugrás az oldal tetejére

Aláírásgyűjtés - Utcanévváltoztatás

        

           A Szabadság téren gyűjtött aláírásokat a csíkszeredai "Mihai Eminescu" utcának "Attila" utcára való átnevezéséről szóló határozattervezet támogatására a Székely Gárda.

 

Kep Kep Kep Kep Kep

 

Ugrás az oldal tetejére

2010 Június. 4

        

          1920 – Versailles-ban, a Nagy-Trianon palotában aláírják a Magyarország területének kétharmadát elcsatoló trianoni békediktátumot.

         "161. Cikk. A Szövetséges és Társult Kormányok kijelentik és Magyarország elismeri, hogy Magyarország és szövetségesei, mint e veszteségek és károk okozói, felelősek mindazokért a veszteségekért és károkért, amelyeket a Szövetséges és Társult Kormányok, valamint polgáraik az Ausztria-Magyarország és szövetségesei támadása folytán rájuk kényszerített háború következményeképpen elszenvedtek. "

         A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom gyergyószentmiklósi szervezete és Gyergyószentmiklós polgármesteri hivatala szervezett megemlékezést a trianoni békediktátum aláírásának 90-ik évfordulója alkalmából a gyergyószentmiklósi I. világháborús katonai emlékműnél. A megemlékezésen, a házigazdák meghívásának eleget téve az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakaszának gárdistái is jelen voltak.

 

Kep Kep KepKep Kep

 

Kep Kep Kep Kep Kep

 

Kep Kep Kep

 

Ugrás az oldal tetejére

2010 búcsú

 

         A csíksomlyói búcsú a magyar katolikus hívők által minden év pünkösdkor, több százezer résztvevő jelenlétében megtartott búcsúja azerdélyi Csíksomlyó melletti Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregben. Közel hatszáz éve, hogy a ferences barátok letelepedtek Csíksomlyón. (1440). Ezen századok folyamán mély gyökeret eresztettek az ősi székely földbe, s a székely emberek lelkébe.

         „A csíkiak nem tudnak élni a barátok nélkül, s a ferenceseknek is mindent jelent, ha az emberek ügyes-bajos dolgainak igazgatásába befolyhatnak és a közös élet szekerének rúdját irányíthatják. Azért kölcsönösen keresik fel egymást.” (Csíksomlyó a Kegyhely.)

         Az idei csíksomlyói búcsún a búcsújárók megismerkedhettek az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakaszához közelálló, csíkszeredai székhelyű Hunnia Serv Kft. árukészletével is. A kft. külön standhelyen kínálta megvételre portékáit.

 

Kep Kep Kep

 

Ugrás az oldal tetejére

Aláírásgyűjtés - Utcanévváltoztatás

        

          Az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakasza ezúttal a csíkszeredai Majláth Gusztáv Károly téren gyűjtött aláírásokat a csíkszeredai "Mihai Eminescu" utcának "Attila" utcára való átnevezéséről szóló határozattervezet támogatására.

 

Kep Kep Kep

Ugrás az oldal tetejére

együttműködve

 

         2010 április 21-én este a csíkszeredai Landoló bár mellett hét roma etnikumú személy megtámadott és bántalmazott két , a Székely Szakaszhoz tartozó gárdistát és egy harmadik velük tartózkodó személyt. A romák erőszakkal betuszkolták autójukba, kidobták maroktelefonját és ismeretlen helyre szállították Sára Lenke csíkszentléleki lakost és annak 10 hónapos kisfiát.
         A bántalmazott gárdisták feljelentést tettek a rendőrségen. A következő nap során előkerült Sára Lenke, majd a rendőrség egységei és az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakasza mindvégig együttműködve, sikeres akcióban szerezték vissza és helyezték biztonságba a gyereket.
         Az eset kivizsgálása folytatódik.

 

Ugrás az oldal tetejére

Támadás - Kolozsváron

 

         Április 17-én, szombaton, a Székely Szakasz egyik kolozsvári tagja édesanyjának erkélyablakait három egyén betörte. Az első emeleti tömbházlakás erkélyablakait egy vastag bottal (feltehetőleg valamilyen kerti szerszám nyelével) behajították. A támadást 19 órakkor hajtották végre. Két ablakszem tört be, nagy mennyiségű üvegszilánk repült be mintegy 4...5 méterre az erkélyre nyíló szobába. Az ablakok bezúzásához használt bot az erkélyen maradt tárgyi bizonyítékként. Az ablakcsörömpölésre sok szomszéd kijött és így sikerült látniuk is az elmenekülő támadókat. A Székely Szakasz gárdistája nem tartózkodott a helyszínen, sőt még a városban sem, Kárpátia koncerten vett részt a támadás időpontjában. A támadók hárman voltak. Kettejük már húszas éveik végére járó vagy harmincvalahány éves egyének voltak, a harmadik tizenéves vagy korai húszonéves lehetett. A megtámadott édesanya rendőrséget hívott de a rendőrségtől végül, az ígéretük ellenére, nem jött ki
senki. Hétfőn reggel, 19-én, a megtámadott édesanya feljelentést tett a kolozsvári hármas számú rendőrőrsön. Nagy valószínűséggel a Noua Dreapta agresszív magyargyűlőlő szervezet tagjai voltak az elkövetők.

 

Ugrás az oldal tetejére

Kézdivásárhely - Kárpátia

        

         A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi szervezete meghívására Kézdivásárhelyen koncertezett a magyarországi, hazafias rockzenét játszó Kárpátia együttes. A koncerten az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakaszának gárdistái is jelen voltak.

 

Kep Kep Kep Kep Kep

 

Ugrás az oldal tetejére

Toborzó Nyárádszeredában

 

         2010 április 10-én, szombaton Nyárádszeredában tartott tagtoborzást az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakasza, a város főterén, amely a Csíki Sándor nyárádszeredai önkormányzati képviselő által beterjesztett határozattervezet elfogadása esetén a Bocskai István tér elnevezést fogja viselni. A toborzás iránt a román nyelvű média, így a marosvásárhelyi televíziós társaság, valamint az Europa FM rádió munkatársai is érdeklődést tanúsítottak.

 

Kep Kep Kep Kep Kep

 

Ugrás az oldal tetejére

Vitéz Nagybányai Horthy Miklós

 

         A csíkszentmártoni polgármesteri hivatal 2010 április 9-én, pénteken este 7.00 órától adományozással egybekötött Vitéz Nagybányai Horthy Miklós emlékestet szervezett, melynek keretében levetítésre került Koltay Gábor "Horthy - A kormányzó" című dokumentumfilmje. Az összegyűjtött adományokat a Kenderesen, Csíkszentmárton testvértelepülésén felállítandó székely kapura gyűjtötték a szervezők. A rendezvény végén bor és zsíros kenyér mellett folytathattak eszmecserét a résztvevők, köztük az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakaszának tagjai, akik az egyik pártoló meghívásának eleget téve jelentek meg a rendezvényen.

 

Kep Kep Kep Kep Kep

 

Ugrás az oldal tetejére

Vásároljon hazai terméket!

         2010 április 6-án 17.30-től, a csíkszeredai Kaufland bevásárló központ parkolójával szembeni közterületen, egy járdán került sor a plakátkiállítási akcióra, melyen keresztül a gárdisták a túlzott bevásárlóközpont-látogatás, a nyugati államokból egyre jobban begyűrűző ú.n. plázakultúra esetleges hátrányaira kívánták felhívni a figyelmet, ugyanakkor az akció keretén belül a hazai termékek előnybe helyezését szorgalmazó szórólapok is kiosztásra kerültek a vásárlóknak.

 

 

Kep Kep Kep Kep Kep

 

 

Ugrás az oldal tetejére

 

Utcanévváltoztatás - aláírásgyűjtési akció

 

         Az Új Magyar Gárda Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakasza a csíkszeredai "Mihai Eminescu" utcának "Attila" utcára való átnevezéséről szóló határozattervezetet szeretné a helyi önkormányzat elé terjeszteni, és ezügyben gyűjt támogató aláírásokat. A román állam 2001. évi 215. számú, a helyi közigazgatásról szóló törvénye értelmében egy magánkezdeményezés önkormányzat elé kerülésének feltétele, hogy az illető közigazgatási egység lakosságának legkevesebb 5 %-a támogassa aláírásával a kezdeményezést. Ez Csíkszereda 36.500 szavazóképes nyilvántartott lakosa esetében 1825 támogató aláírást jelent.

 

Kep Kep Kep Kep

 

          A helyi gárdisták tegnap megszervezték első aláírásgyűjtő akciójukat a Jégpálya negyedben, az akción a a Fehér megyei Árpád Vezér Fiai Keleti Szárny Szakasz, valamint a budapesti Gróf Tisza István Század Büszke Botond Zászlóaljának néhány gárdistája is segédkezett. Az akció befejeztével a gárdisták részt vettek Grandpierre Attila "A székelyek őstörténete" című előadásán, amelyet a magyar csillagász és fizikus Csíkszereda polgármesteri hivatalában tartott a városi RMDSZ meghívására, majd vacsorára a Székely Szakasz parancsnoka látta vendégül a gárdistákat.

Ugrás az oldal tetejére

 

Magyarok vagyunk, nem székelyek? Március 19

        

          2010 március 19-én, 19.00 órai kezdettel szervezték meg az "Igazság és tolerancia" fáklyásmenetét Marosvásárhelyen, a marosvásárhelyi "fekete március", az 1990 március 19-21 közötti magyar és székelyellenes pogrom 20-ik évfordulója alkalmából. A rendezvény szervezője Tőkés László és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke és Kincses Előd ügyvéd volt.

 

Kep Kep Kep Kep Kep

 

         A fáklyásmenet a Kultúrpalotától indult és azon az útvonalon haladt végig a rendezők óhaja szerint, „ahol húsz évvel ezelőtt a Görgény völgyéből beszállított felfegyverzett parasztok haladtak", és gyertyát helyeztek el arra a helyre, ahol Juhász Ilonát bántalmazták és Sütő András elvesztette a fél szeme világát, illetve gyertyát helyeztek Sütő András sírjára is. A meneten az új Magyar Gárda Mozgalom győri Wass Albert Zászlóalj Székely Szakasza is jelen volt.

 

Kep Kep Kep Kep Kep

 

         A rendezvény hangulatát kisebb incidens rontotta el, az egyik hazainduló gárdista autójának szélvédőjét ismeretlenek gépzsírral kenték össze, és egy aláíratlan, "Magyarok vagyunk nem székelyek" szöveget tartalmazó A4-es méretű ívpapírt ragasztottak rá.

 

Ugrás az oldal tetejére

Március 15

 

         Az összmagyarság egyik legfontosabb napját a Székely Szakasz az ország különböző pontjainak rendezvényein ünnepelte, de részvétele a térség 3 pontján volt kiemelkedő. 

Kep Kep Kep Kep Kep

 

Kep Kep Kep Kep Kep

... Kolozsváron 


         Az itteni megemlékezés a Főtéri Szent Mihály templomban tartott ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a Biasini szállón található Petőfi emlékplakettnél folytatódott, ahol szónoklatok hangzottak el és koszorúzásra került sor. Az esemény két érdekes mozzanata: a Székely Szakasz koszorúzása alatt elsiető polgármester látványa, valamint Balázs Pál Gergely szakaszparancsnok, állítólagos náci jelképek viselése miatti, visszaúton történő őrizetbe vétele volt. 

 

Részletes beszámoló  (Gajdos György


... a Nyergestetőn 


         Az erős havazás ellenére itt sok ember gyült össze akik a márciusi ifjak emléke mellett az itt elesettek emlékének is adóztak. A felszólalók a régi és mai viszonyokat méltatták, valamint a helyszín történelmi fontosságát. Az néptáncal egybekötött ünnepi megemlékező müsort láthattak a továbbiakban, majd a koszorúzással ért véget az ünnepély. 


... Csíkszeredában 


         A nagy hideg és havazás ellenére sok lelkes ember jött el az itteni rendezvényre, amely 3 helyszínt foglalt magába. Délelőtt a Petőfi Sándorról elnevezett iskolánál kezdődött a megemlékezés sorozat, majd a Gáll Sándor szobornál  és a Vár téren folytatódott délután szónoklatokkal, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ünnepi előadásával és a koszorúzással. 


         Mindhárom helyszínen a Magyar Gárda Székely Szakasza koszorút helyezett el az 1848-as forradalom emlékére, tisztelegve a hősök emléke előtt.

Ugrás az oldal tetejére

 

Elozo